6. fejezet – Titkok és érzelmek napja

A telefonom pityegésére ébredtem az édes álmomból, majd álmosan tapogattam körbe, hogy hol lehet a zenélő kütyü. Nagy nehezen sikerült megtalálni a párnám alatt, majd megnyomtam az ébresztő kinyomása gombot és visszahajtottam a fejem. Már szundikáltam vissza, mikor újra megszólalt a készülék. Már kinyitottam a szemem és idegesen ránéztem, miért kergült már meg. Aztán mosolyra húzódott a szám, Paul…

-Haló! – szóltam bele rekedt hangon.

-Szia, minden rendben? – kérdezte aggódva.

-Uhum, miért? – mosolyogtam szélesen, miközben a párnába hajtottam a fejem.

-Miért nyomtál ki? – kérdezte idegesen.

-Hívtál az előbb? – kérdeztem vissza zavartan. – Ne haragudj, csak csukott szemmel kinyomtam, azt hittem az ébresztő – motyogtam, mire a másik oldalról halk nevetés hallatszott.

-Azt hittem már nem akarsz velem beszélni – mondta.

-Erről szó sincs – vágtam rá. – Örülök, hogy hívtál. Pont rólad álmodtam – kuncogtam.

-Nocsak – kuncogott. – Elmeséled? – kérdezett vissza, én pedig elképzeltem kaján vigyorát és csillogó szemeit, belepirultam.

-Majd egyszer – mentem bele a játékba.

-Miért nem most? – kérdezte.

-Mert – feleltem, majd felnevettem. – Amúgy miért hívtál? – érdeklődtem.

-Hallani akartam a hangod – felelete.

-Tényleg? – suttogtam elérzékenyülve.

-Igen, és szeretnék veled beszélni pár fontos dologról – motyogta.

-Ma? – kérdeztem.

-Ha neked is jó – válaszolt kisé idegesen.

-Nekem jó – feleltem zavartan. – Átjössz? A szobámba beszélhetünk nyugodtan – vetettem fel.

-Nem gond? – kérdezte.

-Nekem nem, ha neked sem – feleltem. Már nem vicces és boldog hangulatú beszélgetés volt, hírtelen feszültség pattogott kettőnk között, olyan, ami ez alatt a pár nap alatt sosem volt.

-Délután négy körül jó, ha megyek? – kérdezte.

-Uhum, várlak – mondtam zavartan. – Most dolgozol? – érdeklődtem.

-Igen – felelt röviden.

-Akkor jó munkát és vigyázz magadra, szia Paul – suttogtam, majd kinyomtam.

Gondolkodva feküdtem az ágyba még jó fél órát, majd anyu megkért, hogy ugorjak el a boltba így muszáj volt össze szednem magam. Elgondolkodva sétáltam végig az utcán, a ruhám és a hajam nedves volt a szemerkélő esőtől. Semmi ötletem nem volt Paul titkairól, de tudtam éreztem már a legelején, hogy vannak neki és nem annyira jók. De senki sem lehet tökéletes és amúgy is szeretem. Igaz eddig hihetetlenek tartottam, hogy ilyen kevés nap leforgása alatt szerelembe essek, de az élet mindig olyannal lep meg, ami eddig nem volt dolgod.  Boltot fél óra alatt lerendeztem, majd igyekeztem haza, pár megpakolt csomaggal. Mikor mellém lépett valaki.

-Sunshine – mosolygott rám szélesen Seth egy kapucnis pulóver alól.

-Szia – mosolyogtam rá.

-Segítek – mondta, de már ki is vette a kezemből a zacskókat.

-Nem kell, elbírom – feleltem, miközben a kezem a zacsikért nyújtottam.

-Úgyis arra megyek, és nem szeretem, mikor az ilyen szép fiatal hölgyek cipekednek – vigyorgott rám szélesen. Mire csak egy kósza mosolyt engedtem meg, túl szomorú és ideges voltam Paul miatt, amit nem tudtam elrejteni. Reméltem, hogy Sethnek ez nem szúr szemet.

-Valami gond van? – kérdezte halkabban pár perc múlva, de akár kijelentésnek is lehetet venni. Persze, egy nyitott könyv vagyok.

-Nincs – mosolyogtam rá.

-Nem akarok akaratoskodni, de nekem elmondhatod, Suny mindenkinek szüksége van közeli barátokra  – motyogta.

-Köszönöm – mosolyogtam rá szívből, Seth olyan kedves volt mindig. Mind férfi nem mozgatott meg bennem semmit, de barátságos volt, részben neki köszönhetem, hogy összejöttem Paullal. Hiszen Seth ötlete volt a mozizás pár nappal ezelőtt. – Szívesen leszek a barátod – karoltam bele.

-Csak Paul meg ne tudja – kacsintott rám pajkosan.

-Még az kéne – sóhajtottam, majd rá mosolyogtam.

A nap nagy részében hol a gépem, hol a tévé előtt punnyadtam, de egyszerűen semmihez nem volt kedvem és semmire nem tudtam koncentrálni. Fél háromkor letusoltam, felvettem egy  kissé kopott cicanadrágot és egy trikót és a szokásos itthoni vastag pulcsim.

-Hát te? – kérdezte anyu a kanapéról, miután felnézett a könyv olvasásából.

-Paul átjön, beszélgetni – mondtam, miközben éreztem, hogy elpirulok a neve említésére.

-És hogy áltok? – kérdezte mosolyogva.

-Hogy érted? – kérdeztem, miközben leültem az egyik fotelbe.

-Jártok vagy ilyenek? – kérdezte zavartan.

-Igen – mosolyogtam szélesen. – Azt hiszem szerelemes vagyok belé – csúszott ki a számon.

-De ugye nem? – nézet rám felvont szemöldökkel.

-Anyu – néztem rá meglepetten. – Még alig ismerem – néztem félre, miközben elvörösödtem.

-Tudom, hogy a munkám miatt nem sok időnk volt együtt, de szeretném, ha beszélgetnénk. Engem érdekel, mi van veled, megértem, ha valamit nem akarsz elmondani, de én itt vagyok ha gondolod – mosolygott rám.

-Köszönöm anyu – feleltem, majd mellé bújtam. – Nem haragszol? – kérdeztem.

-Miért? – kérdezett vissza, miközben végig simított a hajamon.

-Paul miatt, nem nagyon örültél neki eddig – motyogtam pár pillanat múlva.

-Már utána kérdeztem Billynél és megnyugodtam, ha neked ő tetszik, csak rontok a helyzeten, ha ellenzem. Én is voltam ám fiatal és szerelmes – mosolygott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra. Pont mikor a csengő megszólalt. – Na jó végszó, meg is érkezett a lovagod – kuncogott.

-Hogy nézek ki? – kérdeztem.

-Túrj bele kicsit a hajadba – mondta mosolyogva. – Szuper- kacsintott rám.

Mosolyogva, de mégis újra idegesen indultam meg az ajtó felé. Majd egy mély lélegzet után, kinyitottam.

-Szia – mosolyogtam az ajtóban állóra, aki szintén boldogan üdvözölt– mégis kissé feszülten –  majd kacér tekintettel végigmért.

-Jól nézel ki – mosolygott, majd egy puszit nyomott a számra.

Mire beértünk anyu eltűnt én pedig csak húztam magam után Paul, hatalmas, meleg tenyerében elveszett apró kezem. De ez volt a mai nap eddigi legjobb része. A bőre az enyémen.

-Ez lenne – nyitottam ki az ajtót és engedtem be magam előtt.

Zavartan álltam az ajtóban, még ő körbe nézte a falat díszítő fekete fehér képeket, amiken a barátaim voltak, valamint a parafatáblám az asztal felett, ami színes fényképekkel volt tele a családomról, barátaimról, rólam.

-Ő kicsoda? – kérdezte miközben az egyik képre mutatott.

-Az apám és én – motyogtam.

Paul percekig csak nézte a képet, majd rám nézett.

-Hogy hívták az édesapád? – kérdezte miközben leült a frissen bevetett ágyamra.

-Joshua Uley – feleltem. Mire zavartan kapta rám a tekintetét.

-Miről akartál beszélni? – kérdeztem miközben leültem a székembe.

-Igazából lenne pár dolog, amit tudnod kell rólam – kezdte pár hosszú másodperc után. – Nem nagyon tudom, hogy mondjam el – mondta, miközben maga mellé húzott és megfogta a kezem és kezemen lévő karkötőkkel játszott.

-Hallgatlak – suttogtam.

-A mi törzsünk a farkasoktól származtatja magát – mondta.

-Ismerem a mondákat töviről hegyire – mondtam halkan.

-Tényleg? – kérdezett vissza meglepetten.

-Mit szólnál ha azt mondanám, hogy azok voltak a kedvenc meséim hét éves koromban – mosolyogtam, miközben vállára fektettem a fejem.

-Azok a mondák igazak – mondta pár másodperc múlva. – Egy vérfarkas vagyok – mondta ki halkan.

-Hogy mi? – néztem rá, megilletődve. – De hiszen, ilyen nincs – mondtam zavartan.

-Mi nem bántunk embereket, csak a …- mondta.

-Vámpírokat – motyogtam.

Percekig néma csendben voltunk én pedig idegesen járkáltam körbe a szobában.

-Apám is egy farkas volt? – kérdeztem miközben az ablakon lefolyó esőcseppeket bámultam.

-Nem tudom – motyogta bele a fülembe. – Nem foglak bántani, Sunshine sosem – ölelte át a derekam pár újabb néma perc után.

-Te bevésődtél már? – kérdeztem  kis idő  múlva, nehéz volt kimondani. Nehéz és rémisztő volt elképzelni, hogy a kedvenc „ meséim” valósak és itt élek bennük. – Vagy az a monda, csak hablaty? – kíváncsiskodtam tovább, mikor Paul nem felelt. A kedvenc történetem volt, mindig az tetszett benne, hogy lehetetlen volt mégis annyira kedves az én szívemnek.

-Igaz történet, igen bevésődtem már – motyogta, miközben állat a vállamra tette. A szívem gyorsabban dobogott, ha másba én meghalok. – Beléd – motyogta halkan, mázsás súly gördült le a mellkasomról. Újabb percekig csak becsukott szemmel álltam és élveztem Paul forró karjait magam körül. Ezer és ezer gondolat cikázott a fejemben és gondolkozás nélkül kicsúszott „Szeretlek” szócska ajkaim körül. 
 -Én is szeretlek – fordított maga felé és elvesztem az örvénylő barna szemeiben. Talán ez volt életem legjobb eddigi pillanata.

Megérkezett a fejezet, pár kominak örülnék! További jó hétvégét!
by. Road