5. fejezet - Barátság

Másnap már tízkor a konyhában készítettem a pirítósokat, mikor csoszogásra kaptam fel a fejem.
-Jó reggel, cicus – motyogta Tom, majd leült az egyik székre és az asztalra hajtotta a fejét. Elé tettem egy aszpirint és egy kávét, mire hálásan nézett rám. Negyed óra múlva már egy kicsit jobban nézett ki.
-Bocs a tegnapiért – mondta egyszer csak. – Nem kellett volna veszekednünk veled, főleg nem a szülinapodon – motyogta.
-Főleg nem Paul előtt – mondtam, de felé se néztem.
-Csak már kikészít Detty – sóhajtott.
-Mert mi van? – kérdeztem kíváncsian. – Nem jöttök ki jól, mióta eljöttem? – érdeklődtem tovább.
-Olyan fura minden, már nem tudunk elleni folyton kiakad rám valamiért, vagy nem is szól hozzám – motyogta.
-Te tisztában vagy vele, hogy tetszik neked?- kérdeztem.
-Jó csaj, de én már ezt máskor is mondtam – nézett rám felvont szemöldökkel. – Mint ahogy te is az vagy – mosolygott rám szélesen.
-Nem, neked nem csak a feneke meg a szeme tetszik, hanem ő. Látom rajtad, jobban ismerlek, mint a saját magam – kuncogtam.
-Azt gondolod, hogy beleszerettem, szerelemből? – kérdezte zavartan, miközben elvörösödött.
-Azt – mosolyogtam szélesen.
-Nem hiszem – tette az értetlent.
-Én meg igen. Te is bejössz neki, csak próbálj ne vitatkozni vele és ne féltékennyé tenni, ennyi az egész – néztem rá kedvesen. Pillanatokig csak bámult maga elé, majd rám mosolygott.
-Gondolkodnom kell, elmegyek tusolni – makogta, majd megindult a fürdő irányába.
Mosolyogva öntöttem, ki a második adag kávét is, mikor meghallottam, a halk nyögéseket a kanapé felöl.
-Mégis miről susmorogtatok? – kérdezte Detty, mikor mellé léptem.
-Titok – mosolyogtam rá.
-Gonosz vagy – nézett rám szúrós szemekkel.
-Bocsánat a tegnapiért – bújt az oldalamhoz. – Otthon kellett volna kivitatkoznunk magunkat – nézett rám kedvesen.
-Most mi is van otthon, mióta eljöttem? Megvagytok? – kíváncsiskodtam.
-Veszekszünk folyamatosan, mindig belém köt – mondta zavartan Detty. – Mióta együtt voltunk, mindig hülyén viselkedik az emberekkel körülöttem…
-Együtt voltatok? – kérdeztem vissza. – Lefeküdtetek egymással? – néztem rá kidülledt szemekkel.
-Uhum – nézett rám zavartan.
-Milyen volt? – kérdeztem kíváncsian.
-A legjobb – suttogta.
-Te szerelmes vagy belé, ugye tudod? – kérdeztem mosolyogva.
-Már rájöttem – mosolygott rám. – De semmi esélyem, Tom képtelen egy kapcsolatra – motyogta szomorúan.
-Szerintem jók lennétek együtt - mosolyogtam rá. – Próbáld meg, mert a barátságotok erre már így is rámegy, akkor hátha. Szerintem bejössz Tomnak.
-Gondolod? – kérdeztem.
-Ezer százalék – mosolyogtam rá.
-Próba cseresznye – kuncogtam.
-Most legyetek egymással normálisak és ha otthon lesztek ketten, beszéljétek meg – kacsintottam rá.
-Félek – motyogta, miközben átölelte a derekam.
-Nem szabad, nézd én is milyen jó pasit kifogtam – vigyorogtam rá.
-Tényleg jó pasi, olyan férfias, de mégis olyan kis aranyos veled. Figyeltelek ám titeket tegnap este, Valentin napkor nem szoktam olyan féltékeny lenni, mint mikor rátok nézek – kuncogott.
-Majd te és Tom is – kacsintottam rá.
Detty és Tom még három napot maradtak nálunk, jó időben sétáltunk a parton, rossz időben pedig kanapén görnyedtünk egymás hegyén-hátán miközben filmeket néztünk.
Épp Detty által választott romantikus filmet néztünk, mikor a telefonom rezegni kezdett. Paul.
A buli óta nem találkoztunk, csak pár percet beszéltünk telefonon. Hihetetlenül hiányzott, olyan nem normális szinten. Mit csinált velem ez a srác?!
-Szia- szóltam a telefonba, miközben a konyha felé vettem az irányt.
-Negyed órára rám érsz? – kérdezte mély, mosolygós hangján. – Mert épp a szomszédban vagyok.
-Uhum – mosolyogtam szélesen. Miközben egy pulóverért kutattam a fogason. – Indulok – feleltem, már a cipőt húztam fel.
-Skacok, leléptem negyed órára, ha lehet, ne gyújtsatok fel semmit - kiabáltam be a nappaliba, majd kiléptem a szemerkélő esőbe.
Paul közben már megindult felém, majd széles mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Most tudatosult bennem, hogy egy kikopott, bő szabadidő gatya volt rajtam, egy kétszer akkora pulóverrel, mint én és a régi edzőcipőm, és a hab a tortán a kócos fejem lehetett.
-Szia – lépett mellém Paul, rögtön körém fogta erős karjait, és egy puszit nyomott a számra.
-Csak nem hiányoztam? – kérdeztem mosolyogva.
-El sem tudod, képzelni mennyire – suttogta a nyakamba. Majd picit hátrébb lépett és azokban a gyönyörű örvénylő szemekben elvesztem, úgy éreztem szép vagyok és szexi, ami elég távol állt az igazságtól, de ő mégis majd felfalt a tekintetével.
-Te is nekem – motyogtam. Majd kissé piros, széles ajkaira pillantottam, amit rögtön megértett és lehajtotta a fejét én pedig lábujjhegyre állva a nyakába kapaszkodva csókoltam. Másfél fejjel magasabb volt nálam, de ez is annyira tetszett. Atyám úgy beszélek, mint egy rajongó, Paul teljesen elvette a józan eszem és mégis most érzem először az életben, hogy talán megtaláltam a helyem.
-Minden rendben? – kérdezte mikor kifulladtunk a csóktól és mellkasához bújtam.
-Uhum- suttogtam a fekete pólójába.
Pár percig így álltunk, majd az eső zuhogni kezdett, Paul pedig behúzott a bejárat ajtó előtt lévő kis teraszra.
-Nagyon csini vagy – mosolygott rám.
-El tudom képzelni, nem is fésülködtem ma még – kuncogtam.
-Nekem így is tetszel – rakott fel a korlátra, majd a lábam közé lépett. – Kissé megkésve, megérkezett a szülinapi ajándékod – mondta, miközben benyúlt a farzsebébe.
-Paul, igazán nem kell – néztem rá zavartan.
-Igazából ez a törzsünk szimbóluma, majd később mesélek róla – nézett a szemembe, miközben előhúzott egy ezüst nyakláncot a zsebéből, amin egy faragott fa farkas medál volt. Nagyon szép volt, bár ha egy kukászacskót kaptam volna tőle bizonyára annak is örültem volna.
-Ez gyönyörű – suttogtam, és csak mikor kimondtam jöttem rá, milyen vékony a hangom.
-Örülök, hogy tetszik. A farkast én csináltam – mondta, miközben a nyakamba akasztotta.
-Tényleg? Ügyes vagy – mosolyogtam rá, miközben elképzeltem, ahogy ez a hatalmas srác ezen az apróságon dolgozott. – Ez a legjobb ajándék – öleltem át a nyakát boldogan.
Percekig csak egymáshoz bújva álltunk - vagyis én ültem-, mikor elhúzódott tőlem.
-Mennem kell, és már tuti várnak a srácok rád – mosolygott.
-Rendben, köszönöm – öleltem át utoljára, egy puszit nyomott az ajkaimra, majd Jacobék háza felé vette az irányt.
Persze a vigyort megint az arcomra varrták és így léptem be a házba. Hitetlenkedve torpantam meg a nappali előtt, mivel megpillantottam a kanapén smároló barátaim. Azt a mindenit.
-Öhm – motyogtam, mire szétpattantak, de annyira, hogy Tom leesett a kanapéról, mire hangos nevetésbe kezdtem.
-Minden oké? – hajolt fölé Detty.
-Asszem – motyogta.
-Mi volt Paullal? – kérdezte Detty.
-Ne tereled a szót, honnan tudod, hogy vele voltam? – kérdeztem.
-Látszik rajtad – mondta Tom, miközben felmászott a kanapéra és kezeit a háttámlára támasztotta és engem bámult.
-Kaptam tőle egy nyakláncot, a kései szülinapi ajándék néven – mutattam feléjük.
-Had ném – ugrott mellém Detty.
-Egyszerű, de nagyszerű – mosolyogtam.
-Nők, meg az ékszerek.. – motyogta Tom és eldőlt az ágyon.
-Most akkor együtt vagytok? – kérdeztem.
-Együtt? – kérdezte Tom.
-Együtt együtt? – kérdezte Detti, miközben a kanapén fekvő felé nézett.
-Tudjátok, jártok – néztem rájuk hülyén.
-Asszem – mondta Tom.
-Tényleg? – nézett rá vigyorogva barátnőm.
-Tőlem járhatunk – felelte barátom.
-Tőlem is – kuncogott barátnőm majd fölé mászott.
A maradék nap is jó hangulatban telt, majd délután autóba szálltak és hazaindultak. Mindkettőjüket megszorongattam, majd könnyes búcsút vettünk.
-Nagyon szeretlek – suttogta a fülembe barátnőm a búcsúzkodásnál. – Örülök neked és Paulnak, de vigyázz magadra. Ha bármi van hívj és jövök – fejezte be mondandóját és mélyen a szemembe nézett.
-Rendben, én is szeretlek – mosolyogtam rá.
-Áh, annyira fogsz hiányozni – ugrott újra a nyakamba, majd elhúzódott és egy könnycseppet letörölt az arcáról.
-A művészek és azok kirohanásai – mosolygott Tom, miközben szorosan megölelt. – Vigyázz magadra kislány, és tényleg sajnálom a múltkorit – motyogta a fülembe.
-Már megszoktam a kirohanásaitok – kuncogtam a fülébe. – Spongyát rá, de többször ne forduljon elő – néztem a szemébe.
-Ígérem – mosolygott rám. Detti még egyszer szorosan megölelt, majd beszálltak a kocsiba és indultak.
-Hívjatok, hogy épségben megérkeztetek – kiáltottam a mellettem elmenő kocsiba.

Üdv emberkék!Köszönöm a komikat, válaszoltam is rájuk. Remélem most is kapok párat:) További jó hétvégét.:). by. Road