8. fejezet – Csak egy rémálom

Mosolyogva feküdtem szerelmem mellett, miközben Seth és Jared poénjain nevettem. A nap Forkshoz képest szúrósan sütött, hunyorognom kellett, így inkább csukott szemmel hallgattam továbbra két jó madár baromkodását. Aztán a srácok nevetve a vízbe rohantak, nevetésük messziről víz hangzott.

Paul már éppen elszundikált alattam, mikor léptek zajára kaptam fel a fejem.

-Ugye nem zavarunk? – mosolygott rám kedvesen Emily, miközben a kicsi Joshua kezét fogta. Megjelent gondolataim előtt az első találkozásunk. Miután Paulnál töltöttem három napot és teljesen átbeszéltük a családom kiderült titkait, megnyugodtam és tisztábban láttam. Kiderült, anyu és apu ugyanúgy bevésődtek egymásba, mint, mi Paullal és anyu beleroppant. Ezért kerültünk mi nagyszülőkhöz, majd én később azért kerültem vissza, mivel a nagyi beteg lett. Mindennek megvolt az oka és miután mindketten lehiggadtunk Paullal, együtt – mivel rengeteget segített – megoldottuk. Mindig ott állt mellettem, ha szükségem volt rá, képes volt velem éjszaka két órát telefonon, vagy neten csevegni. A tempón, közös megegyezésre lassítottunk. Tudtam, hogy Paul már teljesen készen áll rá, hogy lefeküdjünk, de egyikünk sem akarta elkapkodni. Jó volt csak együtt andalogni. Aztán Emily, igen, ezt is Paul találta ki. Sam ugyan annyira rosszul jött ki a dologból, mint én, még ha nem rosszabbul, így próbáltam nyitni felé. Paul beszélt Sam feleségével, Emilyvel és így egyik nap náluk ebédeltünk. Nem volt túl oldott a hangulat, de nagy lépés volt.

-Persze, hogy nem – mosolyogtam, majd felültem. Óvatosan, hogy Pault ne ébresszem fel.

-Ritkán van ilyen jó idő, ki kell használni – mosolygott rám Emily.

-Megyünk már?! – mondta a kiskrapek miközben a víz felé bámult.

-Mindjárt ideér apád is – mosolygott rá Emily, miközben kiterített mellénk egy plédet.

Közben Paul zavartan felpillantott, majd mikor tekintetünk találkozott elmosolyodott.

-Én bemegyek vele, ha szabad – mondta Paul, miközben felült. Ajkamba harapva bámultam felső testét, ahogy a mozdulat hatására az izmok még jobban megkeményedtek. Ilyen pasit... A nyál összefutott a számban és megremegtem.

-Köszi, Paul – mosolygott Em. Majd útjukra engedtük a fiúkat.  

-Mi a helyzet? – kérdezte, miközben letelepedett velem szemben.

-Semmi különös – motyogtam.

-Jól megvagytok? – kérdezte, miközben Paul felé intett a fejével.

-Nagyon – mosolyogtam szélesen.

-Rendesen megváltoztattad ezt a srácot – kuncogott. – Nagyon jó hatással vagy rá – mondta kedvesen.

-Rám is azzal van, még sosem voltam ilyen boldog, pedig történt pár érdekes dolog mostanság – motyogtam.

Emily zavartan pillantott a fiúk felé, akik kijjebb jöttek és a kissráccal kezdtek játszani.

-Sam, hogy van? – kérdeztem zavartan, de nem is akartam kimondani, csak kicsúszott.

-Kezdi feldolgozni – motyogta Em. – Nem a te hibád, egyszerűen, nehéz neki – mondta, miközben végig simított a kezemen.

-Megértem – motyogtam. Majd mosolyogva pillantottam a srácokra, akik az apró Joshuával játszottak, nagyon aranyoska voltak.

Negyed óra múlva megérkezett Sam is, ezzel számomra kínos percek következtek, nem tudtam, mit mondjak neki, nem akartam hülyeségekről beszélni, nem akartam untatni. Mikor Emily arcához hajolt és megcsókolta a rajta éktelenkedő sebet, a kicsi Josh is feléjük indult. Nem akartam a családi idillt megzavarni, így lekaptam a nyári ruhám és Paul felé vettem az irányt. Lépteim egyre gyorsabbak lettek, majd boldogan ugrottam a hátára.

-Már megint kezdik – fortyogott mosolyogva Seth.

-Sethi ne legyél féltékeny – kuncogott Jared.

-Nem vagyok féltékeny – mondta miközben, mint egy ötéves bedurcizva nézett barátjára. Erre persze hangosan felnevettünk. Paul közben szorosan átölelte a derekam és a fejét nyakamba fúrta. Isteni érzés volt, így állni mellette, ez ölelésében.

Majd a társaság szétszelődött, Kim és Jared a parton falták fel egymást. Seth Joshuával homokvárat épített. Emily és Sam pedig boldogan bámulták kisfiúkat, miközben szorosan átölelve egymást ültek a parton. Paul mosollyal az arcán simogatta a hátam, kellemes érzés volt meleg keze a hideg víz találkozása a hátamon. Az én kezeim pedig a nyakába csúsztak és lábujjhegyre állva csókra tartottam a szám. Persze őt sem kellett sokáig bíztatni, mosolyogva csókolt meg.

Másnap mosolyogva kászálódtam ki az ágyamból, éjszaka Paul belopózott az ablakon és forró ölelésében aludhattam el. Életem talán egyik legjobb éjszakája volt, pedig nem történt semmi olyan. Persze pár szenvedélyes csók elcsattant, de ezt ha életünkbe került is volna, nem tudtuk volna megállni. Mosollyal az arcomon bámultam a tükörbe, majd a rózsaszín köd alatt ráérősen felöltöztem, beléptem Adam szobájába és felhúztam rá a takarót, mikor kezem arcához ért. Tűz forró volt. A rózsaszín köd rögtön elpárolgott fölülem. Végig simítottam meleg arcán még egyszer, majd keltegetni kezdtem.

-Kate, mi bajod? – kérdezte zavartan.

-Beteg vagy – suttogtam. – Mennyünk be a kórházba – makogtam.

-Most? – kérdezte. – Áhú, fáj a fejem – szorította apró tenyerét az arcára.

Rögtön a szekrényéhez léptem, kivettem a kezembe akadó első ruhákat.

-Vegyük fel ezeket - mondtam, miközben áthúztam a fején a pizsama felsőt.

Negyed óra múlva már a kocsiban ültem, fülemen a telefonnal. Adam a hátsó ülésen takaróba bugyolálva ült.

Anyu persze nem vette fel, hangosan káromkodtam.

A negyven perces utat, huszonöt perc alatt megtettem. Befaroltam a kórház parkolójába, majd mint egy őrült pattantam ki a kocsiból. Adamet kisegítettem a kocsiból és megindultuk a bejárat felé. Hosszú sor állt a váróteremben, Adamot leültettem az egyetlen szabad székbe, majd újra tárcsáztam anyut. Közben Adam vacogva húzta össze magát. Hatodszor tárcsáztam.

-Tessék! – szólt bele anyu végre.

-Adam beteg, itt vagyunk a kórházban – mondtam.

-Máris megyek – mondta, majd már le is tette. Öt perc múlva már meg is pillantottam a folyosó végén.

-Itt van anya semmi baj – guggoltam le Adam elé.

-Sziasztok! – mondta, miközben letérdelt mellém és végig simított öcsém homlokán.

A délután nagy részét Adam mellett töltöttem, igaz ő aludt, de akkor is. Kiderült, hogy tüdőgyulladása van, és két napig bent kell maradnia. Hol csak járkáltam a szobában, hol pedig Adam fehér arcát bámultam. Egyszer csak ezt vettem észre, hogy a telefonom pittyeg a zsebemben és erre ébredek. Az egyik székben aludtam el és rögtön belenyilallt a nyakamba a fájdalom. Reménykedtem benne, hogy Paul hív, szükségem volt rá.

-Sunshine! – hallottam meg a készülékből Jared  hangját, ami meglepett hiszen kint már korom sötét volt,mit akarhat ilyenkor.

-Szia, mi a helyzet? – mondtam zavartan, a hangom kissé rekedt volt.

-Paul megsérült és mindenképp veled akar beszélni, Jacobéknál vagyunk – mondta.

-Micsoda? – kérdeztem zavartan, nem tudtam felfogni a szavakat.

-Ide tudsz jönni? Hol vagy? – kérdezte.

-A kórházban, de máris indulok. Fél óra és ott vagyok – mondtam, miközben az asztalon lévő papírra kezdtem körmölni.

Anyu le kell lépnem, Paullal van valami, amint tudok, visszajövök.
 Puszi
Mint egy őrült, szaladtam végig a folyosón, neki is mentem egy orvosnak, de egy bocsánat után rohantam tovább. Ez a mai nap csak egy rémálom. Mint egy őrült pattantam be a kocsiba és rögtön ráléptem a gázra, az övet is csak a parkolóból kifelé kötöttem be. A sebességhatár majdnem kétszeresével száguldoztam La Push felé, az órára pillantottam hajnali kettő, múlt hat perccel. Az agyam azon kattogott, hogy Jared miért nem mondott több információt, Paullal mi lehet, megsérült, mennyire, hogyan. Majd az első csókunk jutott az eszembe, majd pár közös pillanat. Nagyon kevés volt, nem lehet ilyen hamar vége, abba beleszakadnék. Végre beértem a La Pushba, majd a házunk felé vettem az irányt. Újabb tíz perc gyötrelem után leparkoltam, kicsaptam a kocsiajtót és Jacobék háza felé vettem az irányt. Jó pár srác ott állt, de nem foglalkoztam, hogy ki kicsoda vagy mit akar mondani, mint egy őrült siettem be a lakásba, ahol Billy megfogta a kezem.

-Állj meg, bent van még az orvos – mondta. Majd egy hangos üvöltés csapta meg a fejem, Paul..

-Mi történik? Mit csinálnak vele? – kérdeztem magas hangon.

-El kell törni újra a csontjait, rosszul forrtak össze – mondta Billy halkan.

-Úr isten - motyogtam, majd zavartan járkálni kezdtem az apró házban.

Majd Jared lépett mellém és egyik kezével sután átölelt, rögtön karjaiba zuhantam és szorosan hozzábújta mellkasához.

-Sss, semmi baj – suttogta a fülembe, mire egy könnycsepp gördült ki a szememből.

Egy újabb fájdalmas üvöltés, összerázkódtam.  És egy újabb és egy újabb, majd csend. Nyitódott az ajtó, rögtön oda kaptam a tekintetem. Dr. Cullen.

-Holnap reggel visszajövök, de ha bármi van hívjatok – mondta Billynek, majd rám nézett aztán kilépett az ajtón.

-Menny be – mondta Jared.

Zavartan pillantottam fel, majd megindultam. Lépteim egyre lassabbak lettek, majd miután becsuktam magam mögött az ajtót és szerelmem testére néztem. Az egyik keze és az egyik lába be volt kötve. A bordái körül újabb kötés éktelenkedett. Egy takaró volt csak derekára terítve, alatt gondolom meztelen volt. Most ez se tudott felvillanyozni, vagy zavarba hozni. Majd csodás arcára siklott a tekintetem, a homlokán egy mély seb éktelenkedett, a szája fel volt szakadva. Zavartan léptem mellé, a könnyek ömlöttek a szememből, majd épp kezéért nyúltam és két kezem közé fogtam.

-Sunshine – motyogta, a szempillája meg-megrebbent, majd kinyitotta szemét.

-Paul – motyogtam, majd a kezemmel óvatosan végig simítottam arcán.

-Örülök, hogy itt vagy – motyogta lassan.

-Azt hittem, hogy… - zokogtam fel.

-Semmi baj, jól vagyok – suttogta.

-Ez nem elég hiteles most – suttogtam, majd egy puszit nyomtam a szájára.

-Szeretlek –motyogta, majd újra elaludt.

-Én is, Paul – motyogtam. Majd a szobában lévő széket az ágya mellé húztam és épp kezét szorongatva bámultam arcát a gyenge hold fényében. Majd a lassan felkelő nap fényében, az arcán lévő vágás már láthatóan összébb húzódott. Csak köröztem egyik ujjammal kezén, mikor Jared lépett be.

-Szia – motyogta megilletődve, miközben zavartan végig nézett kettősünkön. – Haza kéne menned aludni – mondta, miközben mellém lépett és mélyen a szemembe nézett, majd barátjára.

-Nem akarok – mondtam, miközben összekulcsoltam ujjainkat Paullal.

-Úgy sem tudsz most segíteni – mondta halkan.

-Te tudnál a helyemben otthon aludni? – kérdeztem.

-Nem – mondta pár perc hallgatás után.

Paul harmadik napja fekszik Jake szobájában, de ma délután végre hazaviszik. A lábán még legalább egy hétig a kezén pedig valószínű két hétig lesz gipsz. Miután Jaredtől megkaptam ma Paul házának kulcsait, rögtön oda indultam. Meglepődtem rendesen, egy rendetlen legénylakásra számítottam, de persze Paul mindig tud meglepetéseket okozni. Az udvaron pár napja nyírt fű fogadott, a terasz frissen volt lesöpörve. Aztán beléptem a lakásba, egy kisebb előszoba fogadott, ahol pár akasztó volt a falon, amiken pár ruha lógott. Alatta lerúgott tornacipő, amit első csókunknál is viselt. Mosolyogtam el a kellemes emlékre. Majd az étkezőbe léptem, ami egybe volt a nappalival és a konyhával. Gyönyörű fa konyhabútor volt, pár edény a lecsöpögtetőn, majd a hűtőhöz léptem. Üres volt. Jó, hogy gondoltam erre. Körbenéztem a szekrényekben, hogy mit kell esetleg még venni és egy listát kezdtem írni. Körbe jártam az egész házat, az emeleten két üres szoba, két fürdő és Paul szobája fogadott. Lehúztam az ágyneműt és frisset húztam helyette, valamint kiszellőztettem utána pedig indultam vásárolni. Bő egy óra alatt le is zavartam a vásárlást, majd összedobtam egy kis milánóit és indultam is haza a már gyógyulófélben lévő Adamhoz. Olvastunk egy könyvet együtt, majd gofri kisíretében mesét néztünk. Fél hatkor már Billyék verandáján álltam, Jared és Paul pedig már bent beszélgettek.

-Szia kislány – ölelt át Jared miután beléptem, majd Jake is egy puszit nyomott az arcomra.

-Sziasztok – mosolyogtam, majd Paulhoz siettem, aki zavartan fészkelődött.

-Paul – mondtam, majd mosolyogva mellé léptem és egy puszit nyomtam az arcára.

-Szia kicsim -  motyogta, miközben épp kezét derekamra csúsztatta.

Fél óra múlva Pault már Jared és Jake le is fektette a kanapéra. Mivel így tűnt a legegyszerűbbnek a dolog, kihúztuk a kanapét – ami aránylag kényelmes volt - mivel Paul egy darabig még nem fog tudni lépcsőzni.

Paul nagyon rosszul viselte, hogy ki volt szolgáltatva. Láttam rajta, hogy majdnem csak olyan fájdalom volt ez neki, mint mikor a csontjai törtek. A srácok megebédeltek, majd mindketten mentek a dolgukra. Örültem, hogy végre kettesben lehetünk. Mire elmosogattam Paul már halkan szuszogott, mosolyogva telepedtem mellé és bámultam tökéletes vonásait. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Elég jó vagyok én neki? És hasonló kérdések vetődtek fel bennem, de nem akartam ilyenekre gondolni. Paul épp karjához bújtam és boldogan szippantottam bele a trikójába, olyan férfias illata volt és mégis egyedi. Biztonságban éreztem magam mellette.

Paul szemszöge

Apró kezek érintését éreztem a mellkasomon és egy karcsú testet karjaim között. Majd az illata is elért az agyamban és szorosabban húztam magamhoz, a kezem sajogni kezdett, de fel sem ért a boldogságommal, azzal a menyei érzéssel, hogy Sunshinet ölelhetem.

-Hogy vagy? – kérdezte halkan pár perc múlva.

-Ez a helyzet kifejezetten tetszik – mondtam széles vigyorral az arcomon.

-Én sem panaszkodom – motyogta, miközben összekulcsolta ujjainkat.

-Köszönöm – csúszott ki a számon hirtelen, nem túl sűrűn használtam ezt a szót mostanság.

-Mit? – kérdezte halkan, miközben a könyökére támaszkodva arcomra nézett.

-Hogy velem voltál ilyen sokat – suttogtam, fura volt nekem az ilyenfajta érzelem kifejezés. Évek óta nem mondtam senkinek semmit az érzéseimről…
-És még most kezdődik a jó, ha neked nem baj, akkor itt leszek veled még egy hétig legalább – mosolygott rám szélesen, miközben kisimította a homlokomról a hajam.

-Hogy érted? – kérdeztem.

-Feltöltöttem a hűtőt, elkéredzkedtem anyutól és egy hétig a tied vagyok – mosolygott, majd hirtelen elvörösödött. Istenem, de gyönyörű volt így. Kissé kócos haj, pirospozsgás arc, csillogó szemek, duzzadt ajkak. Pillanatok kellettek, még a szavaira is tudtam gondolni.

-Feltöltötted a hűtőt?   - kérdeztem vissza hitetlenkedve.
-Remélem nem baj – motyogta zavartan. – Az ágyneműt is lehúztam - sütötte le a szemét.
-Nem kellett volna, de nagyon aranyos vagy, kicsim annyira törődsz velem, meg sem érdemlem – mondtam miközben végigsimítottam arcán. Hirtelen rám kapta a tekintetét.

-Miért ne érdemelnéd meg? – nézett rám hitetlenkedve. – Jó ember vagy Paul és szeretlek, ez a legkevesebb – mosolygott rám.

-Én is szeretlek – viszonoztam mosolyát. – Olyan mintha sokkal idősebb lennél – mondtam pár perc gondolkozás után.

-Mármint? – kérdezte.

-Felelősség teljesen viselkedsz és mégis a gondolataidban van, egy kis gyermeki hiszékenység és naivitás.

-Naivitás? – kérdezett vissza meglepődve, szemei nagyra tágultak. Hihetetlen édes volt így.
-Kifejezetten jó értelemben – mosolyogtam rá, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira.

Hogy tetszett a fejezet? Komikat *.*
Sok erőt mindenkinek a következő hétre. by. Road
ui.: aki még nem olvasta a közérdekűt. ITT!
ui.2: köszönöm az egyik kedves barátnőmnek a képet :)