9. fejezet - Együtt

Zavartan bámultam a plafont, Paul már jó ideje aludt, de én nem tudtam. És egyre hülyébb és hülyébb gondolatok futották át az agyamon. Végül már úgy voltam kikelek, és inkább olvasok, mert ezt nem lehet bírni. Szerencsére egy adag kötelezővel jöttem Paulhoz, hiszen eddig semmit sem haladtam a sulis előkészületekkel, pedig voltak bőven. A konyhaasztalnál mélyen belemerültem az író által alkotott világban.

-Nem tudsz aludni?– kérdezte egyszer csak egy hang, mire ugrottam egyet a széken és a kezemből is kiesett a könyv.

-Basszus, Paul – szóltam rá. – A frászt hozod rám – néztem rá mérgesen. – Neked nem nagyon kéne járkálnod – mondtam kedvesebben, miközben mellé léptem. – Mennyünk vissza – mondtam, miközben egyik válla alá nyúltam.

-Meg tudom oldani – motyogta dühösen, miközben arrébb húzódott.

-Tudom, de segíteni akarok – mondtam, miközben felnéztem sötéten csillogó szemére.

-Nekem nem kell segíteni – mondta, mikor leült a kanapé szélére.

-Ne legyél már ilyen makacs – mondtam, miközben visszaléptem a konyhába és lekapcsoltam a villanyt.

-Nem vagyok makacs – mondta, miközben szikrázó szemekkel nézett rám.

-Mérges vagy rám? – kérdeztem vissza, miközben kezdtem én is kicsit begurulni.

-Nem – mondta, de csak a szőnyeget vizsgálta.

-Tudom nem akarsz kiszolgáltatott lenni, vagy azt gondolod, te erős független férfi vagy és mit akarok én a tizenhét évemmel… - mondtam miközben zavartan járkálni kezdtem. – Én sajnálom, akiket szeretek azoknak néha kicsit sok vagyok, mert szeretek törődni az emberekkel és én nem tudnék otthon aludni, mikor tudom, hogy itt vagy egyedül így.

Paul szemszöge
Csak mondta és mondta, én pedig meghökkenve bámultam. Mióta jobban megismertük egymást, nem volt sosem zárkózott, de ennyit egyszerre még nem beszélt. Majd egy pillanatra elhallgatott, rám pillantott tekintetünk találkozott, majd hírtelen elkapta a tekintetét rólam és újra erősen gesztikulálva magyarázni kezdett. Egy combja közepéig érő rövidnadrág és egy trikó volt tökéletes testén, újra egy pillanatra el kellett gondolkodnom, miről is beszélt az előbb.

-Ettől függetlenül megértelek, utálok kiszolgáltatva lenni embereknek, de akiket szeretünk, azoknak akaratunk ellenére ki vagyunk, szolgáltatva egyik felöl, a másik felől, annyira nem ismerlek, de szerintem körülbelül ugyanezt csinálnád te is fordított esetben.

-Kicsim – suttogtam, miközben újra neki kezdett volna.

-Én is félek ettől az egésztől – mondta tovább. – Annyira hírtelen és gyorsan történik minden. Szeretlek, de mégis félek ettől az egésztől. Mi lesz, ha kiütközik a korkülönbség köztünk? Mindig azt mondod, ez nem számít, de ha ez egyszer mégis kiderül. És a bevésődés is… Ha az nincs, akkor sosem szerettél volna belém?  - csak monda, alig tudtam felfogni miről hadovál. Majd megáll az ablak mellett és elhallgat.

-Gyere ide – suttogtam. Pár pillanatig még nem mozdult, majd megindult felém és könnyes szemekkel megállt előttem. Kinyújtottam kezem és magam mellé húztam.

-Semmi baj – suttogtam, miközben szorosan átöleltem épp kezemmel. – Beszéljük meg ezeket a dolgokat – mondtam, majd gondolkodtam, hol is kezdtem.  – A bevésődés segít megtalálni a párunkat, egy olyan személyt, aki a tökéletes társunk. És nem a bevésődés miatt szeretlek, hanem mert tökéletesen összeillünk – mondtam. Mire félve nézett rám és egy puszit nyomott ajkaimra. Könnyei miatt ajkainak sós íze volt.

-Tudom, hogy majd egy hónapja ismerjük csak egymást és nem minden úgy jött, ahogy kellett volna, de elmehetünk randizni, ha ezt szeretnéd – mondtam, miközben tényleg elgondolkodtatott. Hogy ismerkednek a tizenhét évesek…

-De nem akarom, hogy az legyen, amit csak én akarok. Vagyis érted – motyogta.

-Annak örülök, ha boldog vagy - mondtam, miközben hajába csókoltam.

-Aranyos vagy – motyogta. – Ez is bizonyítja, hogy túl önző vagyok – mondta, miközben eldőlt az ágyon.

-Miért lennél önző? – kérdeztem értetlenül.

Mire pillanatokig csak némán hallgatott.

-Mi a baj? – kérdeztem, miközben fölé tornásztam magam.

Zavartan pillantott rám, majd elvörösödött. Könnyei újra csorogni kezdtek. Már teljesen összezavarodtam.

-Sunshien, mondj már valamit – mondtam kétségbe esve.

-Az, hogy .. – makogta és elhalt a hangja.

-Hogy? – kérdeztem vissza.

-Tudod, hogy te – motyogta miközben jelentőségteljesen rám nézett.

És leesett.

-A szex?  Jaj kicsim, én nem várom el tőled – mondtam.

-Tudom, csak te szeretnéd - mondta, miközben végig simított arcomon.

-Sok férfi szeretne veled, ez nem jelenti azt, hogy neked kell – mosolyogtam rá.

-De te olyan jó vagy hozzám – suttogta. – És én is szeretném, csak… - motyogta.

-Komolyan? – vigyorogtam rá szélesen.

-Igen, képzeld el – kuncogott fel.

Percekig csak bámultam kipirosodott szemeit és duzzadt ajkait.

-Ennek valami köze van, ahhoz, amit Tom mondott? – kérdeztem félve, de mire kinyögtem meg is bántam.

-Részben – motyogta pár perc néma csend után. Nem tudtam mit mondhatnék, ha akarja, ha tudja úgy gondoltam, úgyis elmondja. Bár kíváncsi voltam, igaz nagyon rossz előérzetem volt, de nem is akartam belegondolni, hogy ő valaki mással. Önző voltam és csak magamnak akartam őt, pedig én is nem egy lánnyal voltam már, de mégis... Ő az enyém.

-Nem olyan vészes, csak egy régi barátommal elmentünk bulizni és lefeküdtünk, és nem volt túl jó – hadarta. Miközben kitartóan a plafont bámulta.

-Fájt? – kérdeztem miközben végig simítottam arcán.

-Elégé – motyogta, miközben arca grimaszba húzódott.

-Mocskos állat – morogtam.

-Már túl vagyok rajta, csak mégis nehéz elfelejteni – motyogta zavartan, miközben mellkasomhoz bújt.

-Én nem siettetek semmit – suttogtam fülébe és egy csókot nyomtam füle mögé.

Sunhine szemszöge

Arra ébredtem, hogy minden porcikám elzsibbadt, pár fájdalmas mozdulat után, csak Paul édes arcát bámultam. Ilyenkor olyan, mint egy édes kisfiú, mosolyogva végigsimítottam álla vonalán, mire pár pislogás után rám siklott tekintete.

-Jó reggelt, kislány – mosolygott.

Megkönnyebbültem, hogy tegnap este elmondtam neki az engem nyomasztó dolgokat. Még most is sajnáltam, hogy nem adhatom meg neki azt amit akar, de tudtam, éreztem, hogy várni fog, miattam. Mosolyogva pattantam ki az ágyból és mentem a fürdőbe, gyors fogmosás, fésülködés után magamra kaptam egy kopott cicanacit és Paul egyik pólóját a szárítóról. Szemeim csillogtak, majd végigsimítottam piros ajkaimon, amelyek duzzadtak Paul tegnapi csókjaitól. Jól néztem ki és jól is éreztem magam, ezt mutatta az arcomon virító hatalmas mosoly is, amit akár hogyan próbáltam, nem tudtam rejtegetni.

Ugyanezzel az elégedett fejjel ültem le a már feltápászkodó barátom mellé, aki szemével követtem minden mozdulatom, majd mikor arcomra és széles mosolyomra siklott a tekintette, szélesen elvigyorodott ő is.  Egy hosszú pillanatig csak egymást bámultuk, majd egy csókot nyomott ajkaimra, de mikor kezdett volna már túlságosan beindulni a dolog, elhúzódtam. Paul bocsánatkérően nézett le rám, amit én csak a változatosság kedvéért mosollyal nyugtáztam.

Miután bekísértem Paul a fürdőbe, összeágyaztam, a takarót az egyik fotelbe tettem és eligazítottam a díszpárnákat, Paul már kész is volt.

-A felsővel segítenél? – kérdeztem kissé zavartan.

-Persze – szökkentem mellé majd mosolyogva húztam a kanapéhoz és leültettem, és óvatosan lehúztam róla a kopott fekete pólót és a kezében lévő trikót pedig felsegítettem rá. Megpillantva felsőtestét arcom égni kezdett és hihetetlen vágy kapott el, hogy végig simítsak  rajta, de nem tettem. Nem játszhatok vele, gyorsan és mégis óvatosan lehúztam hátán is az anyagot.  A trikó már látszott az idő múlása, de hihetetlen jól állt Paulnak. Igaz egyik kezét gipsz fedte, de a vállai és izmos kezét kihangsúlyozta a felső. Direkt csinálja…

-Mi van? – kérdezte, mikor már szerintem percek óta csodáltam izmait.

-Semmi – pirultam el még jobban indultam meg a konyha felé, aztán rájöttem, hogy nem hagyhatom csak úgy ott.

-Mit szeretnél reggelire?  - léptem vissza.

-Először is egy rendes csókot, aztán mi közül lehet választani? – kérdezte. Mosollyal az arcomon hajoltam felé és egy mély, szerelmes csókban forrtunk össze.

-Rántottához mit szólsz?  - kérdeztem, miután már rendesen tudtam lélegezni.

-Tökéletes – mosolygott rám és mikor megindultam egyet rácsapott a fenekemre. – Asszony.

Meglepetten néztem rá, mire ő csak édes kisfiús mosolyával elkábított.

Paul valami foci mecset nézett a tévében, én pedig a tojások felverése közben halkan dúdolgattam a rádióval. Egyszer csak azt vettem észre, hogy néma a tévé és az én borzalmas hangom tölti be az alsó szintet. Mikor tudatosult bennem, hogy mi történt fülig vörösödtem.

-Ne hagyd abba, édes – szólt ki a nappaliból Paul.

-Inkább kapcsold vissza a tévét – kuncogtam. – Borzalmas hangom van – mondtam, miközben bacon csíkokat daraboltam a reggelibe.

Fél óra múlva már falatoztunk a kanapén, egy hatalmas tányérból ettünk mind a ketten egymást etetve. Igaz ez inkább vicces volt, mint romantikus, mert Paul háromszor annyit evett mint én.

-Isteni lett – mosolygott rám, majd egy csókot nyomott az arcomra. – Mikor tanultál te meg ilyen jól főzni? – kérdezte, miközben a már üres tálcát mellénk ügyeskedte és magához húzott.

Vagy fél órát még egymáshoz bújva töltöttünk. Aztán erőt vettem magamon és Paultól nagy nehezen elszakadva elmosogattam.

Délután befoglaltuk a kanapét, Paul valami motoros újságot olvasott én meg egy kötelezőt bújtam, mikor kopogásra kaptuk fel a fejünket.

-Majd én nyitom – pattantam fel és indult meg a bejárat felé.

-Majd én – szólt Paul, miközben felkászálódott az ágyból, de közben már nyitottam az ajtót. Szem forgatva pillantottam az ajtóban állóra, csak az nem Jared vagy Jake volt, mint akikre számítottam, hanem egy negyvenes nő. A szívem egy pillanatra megállt, majd gyors tam tamba kezdett. Levegőt meg teljesen elfelejtettem venni.

A nő megilletődve bámult rám, de szerintem rajtam sem láthatott sok mást. A levegő megfagyott, csak mikor Paul mellém biceget, kaptam észbe.

-Szia, anyu – suttogta a mellettem álló srác, kisfiús hangon. Ha nem épp a számomra először látott nő állna az ajtóban, aki a pasim anyja és rajtam a fia kinyűtt pólója és egy kopott nadrág volt és a plusz löketet a kócos hajam adhatta meg. Életem nem égtem még ennyire, mint most… Még mikor a színdarab közepén elfelejtettem a szöveget akkor sem, pedig háromszáz ember állt előttem, ő meg csak egy asszony. Paul anyukája….

-Ő a barátnőm, Sunshine – mondta miközben kezét a kezembe fűzte. Kissé megnyugodtam.

-Úristen mi történt veled?! – csúszott fel pár oktávval a hangja mikor meglátta ütött kopott fiát.

-Nem olyan vészes – motyogta a mellettem álló srác. Az igaz lenne, ha az öt nappal ezelőtti sebeit látta volna, de még most is borzasztóan nézett ki.

-A motorozás már megint? – nézett idegesen a fiára, miközben bevonult mellettünk a házba.

-Csak egy karcolás – mondta Paul.

-Esküszöm egyszer én fogom szétszedni az a jármű az ördög műve... – mondta mérgesen. Ekkor tudatosult bennem, hogy Paul titkát, nem tudja az anyukája. Hihetetlen rossz lehet, hogy még a saját anyádnak sem mondhatsz el egy ilyen horderejű dolgot. Miután kifújta a levegőt az előttem álló asszony, rám pillantott.

-Beszélhetnék a fiammal, négyszemközt?! – kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett.

-Pe.persze – dadogtam, majd a fogasról az egyik pulcsit felkapva a cipőmbe belelépve elspuriztam.

Paul szemszöge

Zavartan néztem a becsukódó ajtó után, szegény Sunhine. Nem egy ilyen bemutatást akartam, már terveztem, hogy egy szombati ebédnél vagy hasonlók bemutatom a családomnak, de a sors vagy is inkább anyu közbelépett.

-Először is, szeretném, hogyha észhez térnél és nem motoroznál többet. Felnőtt férfi vagy Paul az Istenért. Nézz magadra, elég durva sérüléseid lehettek. És miért nem szóltál? – nézett fel rám, miközben a kanapéhoz húzott és leültetett.

-Nem akartalak idegesíteni – motyogtam.

-Persze, mert most aztán nem vagyok ideges, édes fiam – mondta mérgesen, miközben hátam mögé tolt egy párnát. Mosolyogva figyeltem, pont mint Suny.

-Ki ez a lány? Azt hittem már nem hozol haza ilyen lányokat? Egyáltalán hány éves? Maximum annyi lehet, mint a húgod…. – mondta botránkozva. – Már azt hittem megkomolyodsz és talán most már valami komolyabb kapcsolatod lesz, de ha az nem is legalább nem kezded el megint ezt...

-Ő Sunshine, és komolyan gondolom. Már majdnem egy hónapja együtt vagyunk – mondtam zavartan. Sosem kötöttem az ilyen dolgokat anyám orrára, de nem akartam, hogy valami rosszéletűnek gondolja Sunshinet.

-Paul – nézett rám zavartan.

-Szeretem, anyu – mondtam, miközben éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Az érzelmeimről, még annyit sem szoktam beszélni a szüleimnek, mint a lányokról.

- De olyan fiatal, mégis mit tudtok ti csinálni együtt? – kérdezte, miközben zavartan járkálni kezdett.

-Jól megvagyunk – mondtam.

-Hány éves? – kérdezte.

-Tizenhét – feleletem.

-Paul huszonnégy leszel egy hónap múlva – mondta felháborodva. – Tudod, hogy a húgod tizenhat éves? – emelte meg a hangját.

-Anyu, szeretjük egymást – mondtam, már kissé idegesebben én is.

-Szerelem? Egy hónap után, kicsi fiam… - nézett rám idegesen. – Csak a szexel tud téged magánál tartani – mondta.

-Nem feküdtem le vele – mondtam már egyre idegesebben.

Hosszú percekig csak bámult maga elé, majd halkan megszólalt.

-Ki ez a lány? Annyira ismerősnek tűnt.. – motyogta.

-Joshua Uley lánya – mondtam, és kíváncsian bámultam anyám arcát.

-A kicsi Sunhine – pillantott fel rám meglepetten. – Visszaköltözött Marie? – kérdezte.

Anyám is tudta, mindenki tudta, hogy Samnek van egy húga. Hihetetlen.

Sziasztok! Kicsit későn, de megérkezett a fejezet! Nekem egyik kedvencem..:) Dolgozom a kövin, lassan de biztosan..:)
Mellesleg ma van a szülinapom, esetleg pár komit?:D